kisember

Bolond lett a bölcsből (Utószó a XX. századhoz)

Végig jártam én is utamat a múltban,
Fellinitől, Svejktől, Chaplintől tanultam.
Futottam törvénytől, gyakran magam elől,
hová jutottam, nem soká kiderül.

Nem kussoltam soha, tűrtem a sok vádat,
sosem fogadott be ez a nyomorult század.
Szöktem volna messze, itthon lettem vándor,
nem engedett Bartók, sem Petőfi Sándor.

Bolond lett a bölcsből, most hazug az igaz,
tenni kéne valami jót, hogy találhass vigaszt!

Bolond lett a bölcsből, most hazug az igaz,
tenni kéne valami jót, hogy találhass vigaszt!
Hogy találhass vigaszt.

Trianon, Gulág, Ötvenhat, Auschwitz,
a huszadik század nem több, csak egy rossz vicc.
Nyolcvankilenc őszén erre járt az angyal,
de nem szállt le közénk, tovább ment haraggal.
Haraggal.

Nincs vezér se paraszt, nincsenek tisztek,
bástyák, se huszárok, akik zászlót visznek.
Te az Istent várod, ő az özönvizet,
sokan jót röhögnek, mert mindig más fizet.

Bolond lett a bölcsből, most hazug az igaz,
tenni kéne valami jót, hogy találhass vigaszt!

Bolond lett a bölcsből, most hazug az igaz,
tenni kéne valami jót, hogy találhass vigaszt!
Hogy találhass vigaszt.

Testvérek lehetnénk, balladás barátok,
de hit helyett csak pap van, gyónás helyett átok.

Nem lesz vége sosem drága kicsi babám,
fekete gyökerek tekerednek rám.
Keresztúthoz értem, melyik úton járjak?

De, ha rossz a kérdés, nem jöhet jó válasz.
Mindig más a bűnös, csak más a hibás,
mi az, amit tettem, amit nem tehet meg más?
Amit nem tehet meg más.

Bolond lett a bölcsből, most hazug az igaz,
tenni kéne valami jót, hogy találhass vigaszt!

Bolond lett a bölcsből, most hazug az igaz,
tenni kéne valami jót, hogy találhass vigaszt.
Hogy találhass vigaszt.

(Mercutio)
Lehetsz király, hiába vagy
A mosolyod úgyis az arcodra fagy
Királynak lenni, az mámorító

(Mercutio és Romeó)
De mi tudjuk azt, mi az igazi jó!

(Benvolio)
Szegény fiúk ott legfelül
Talpig aranyban, de tök egyedül
A hatalom nyűg, csak ostoba lánc
Amíg itt lenn folyton szabad a tánc!

Nyilván úgy volt, hogy szívszakadva vágytam a cirkuszba, de talán éppen úgy vágytam a hegedűre is - aztán előbb kaptam meg a hegedűt, ellenben a cirkuszba nem vittek el, csak így lehetett, hogy szaggatott időközökben megújra álmodtam a cirkuszról -, egyszer messziről láttam dombok mögött, és mintha valaki vezetett volna a kezemnél fogva. Máskor idegen, nagy város közepén egyszerre ott álltam, de ugyanaz a cirkusz volt, ugyanaz a bejárat, kétfelé nyíló vesztibül. Már ekkor úgy volt, hogy jegyem is volna, be is mehetnék, és mégis összezavarodott az álom, és megint nem voltam bent.

Utoljára aztán végigálmodtam. Ott álltam a pénztár mögött, a bejáratnál, és egy izgatott, szakállas, sánta ember, az igazgató állt mellettem, a bejárat tarka függönyét félkézzel félrehúzta, és kiabálva hadart: "Erre tessék, erre tessék, tessék besétálni, mindjárt kezdődik, tessék, tessék." Az emberek pedig özönlöttek - rengeteg ember, tarka népség, cselédek, katonák, kalapos asszonyok és borotvált urak - lökdösték egymást, nevettek és hangosan beszélgettek. Tudtam, hogy rögtön meglát az igazgató, meg is látott és bosszankodva mondta, mialatt megfogta a karom, "Tessék, tessék, van jegy? Akkor tessék, ha nincs, akkor allómars!" Mire ijedten elszorult a szívem, makogni kezdtem, hogy nincs jegy, de én nem is a nézőtérre akarok, hanem a hegedűm... és kétségbeesetten mutattam a hegedűmet, amit, természetesen, hónom alatt szorongattam. Lehajolt a szájamhoz és dühösen kivárta, míg végighebegtem, hogy nincsen jegyem, de komponáltam egy éneket, saját magam, a hegedűmön, és ha beenged, bent eljátszom a közönség előtt. Erre olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a torkába láttam, mint valami mély alagútba, aztán ridegen, szórul szóra ezt mondta: "Ifjú bajtárs, elmebeteg, a te szíved nagyon hemzseg." Én ezt roppant ötletes versnek találtam, és láttam, hogy az igazgatónak jól esett önkéntelen elismerésem, megveregette a vállam és azt mondta, várjak, talán lehet valamit csinálni, majd megbeszéljük.

Szegény-szegény apró legény,
Ma este munkába állsz!
Mókázz, nevess, hogy pénzt keress!
Ha kell a fejedre állsz!
Most még tiéd, mező s a rét,
Most még van játékszered,
De este már a munka vár,
Kezdődik az életed!

Refrén:
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni,
Magaddal törődj csak, más senkivel.
Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek,
Ne higgy az eskünek, ne higgy soha,
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Mert minden, minden csak komédia.

Az elnevezése a perzsa lazavard szóból ered, a lapis lazuli elnevezés a latin lapis (=kő) és az arab ég szavak kombinációja. Finomszemcsés örleménye természetes mélykék színű festékanyag a közismert ultramarinkék is ebből készül. Az Ókorban Görögországban, Egyiptomban és a római területeken a templomok és előkelő paloták díszítésénél alkalmazták.

Sok hórihorgas lakli folyton feldühösít,
kisember vagy, azt mondják,
és így csúfol mind!
Nem tudják a nagy titkot,
a tyúkeszűek;
a nagyvilágot mi mozgatjuk,
kisemberek!

Egy hangya hogyha kell
egy sziklát elcipel,
a méhecske csatába száll
a medvével,
egy büszke harci mént,
megugraszt egy kis gyík,
s a bolha még egy hercegnét is
popsin csíp!

Kisember, ül a hátsó sorban,
Kisember, ma bízik a sorsban,
Kisember, nincs gazdag rokona,
Kisember, a jegyszedő sógora,
Kisember, két órát légy boldog,
Kisember, jöhetnek a szép dolgok.

Kisember, beint a karmester!
Kisember, a dalára énekel!
Kisember, mindenkinek szerepel!
Kisember, figyelj, nevetni kell!
Kisember, túl kicsi a porond,
Kisember, sok bűvész, kevés bolond.

Kisember, elült a taps, menned kell,
Kisember, kinn vár a November,
Kisember, köszön és úgy megy el,
Kisember, de senki sem figyel,
Kisember, csak a bohóc felel,
Kisember, hallod, szerencse fel!

Lecsuklik minden pilla most,
nem is találsz több villamost,
így járok én is itt, gyalog,
köröttem olcsó angyalok.
Kármin, sáfrány, körúti nők,
selyemharisnyák, rossz cipők
s ami búsítja bús dalom,
a fanyar arcon fájdalom.